Night Drift Series OB. PRO. Máriapócs Augusztus 27.
Augusztus 27-e a Drift éjszakája lesz Máriapócson. Ezúttal megismerhetitek Drift sötét oldalát. Az egész környéken mást sem lehet majd hallani mint az üvöltő motorokat és síró gumikat. A friss levegő illatát az egész éjszakás drifttől terjengő édeskés gumiszag veszi majd át. Olyan dolgokat láthattok majd amit nappal nem lehet észrevenni. Lángoló kipufogót ahogy bevilágítják az autó mögötti sötét teret , kipfugókból kilövelő lángcsóvákat és egészen biztosan láthattok még vörössen izzó turbókat, féktárcsákat, utolsókat rugó, szikrákat szóró gumikat.
Hamarosan Mezőhegyesi Kalandrally
2011. szeptember 3 - 4-ig Mezőhegyes ad otthont a Magyar Kalandrally Bajnokság következő fordulójának. Tavaly az év versenye volt a mezőhegyesi futam, példamutató, helyi önkormányzati és vállalkozói összefogásnak köszönhetően egy remek hangulatú, jelentős számú nézőközönséget vonzó esemény jött létre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. támogatásával. Szándékunk szerint ez ebben az évben sem lesz másként. Természetesen a bajnoki forduló most sem múlhat el karitatív tevékenység nélkül, melyben, a versenyzők segítségére is számítunk. További részletekkel hamarosan jelentkezünk. Sandlander 2011 Magyar Kalandrally további eseménynaptár:
FÁRAÓ RALLY |RALLYE DES PHARAONS| 2011.10.3-8.
DAKAR KIHÍVÁS: CAIRO - MAR DEL PLATA DIREKT A 2011-es Fáraó rallyn, mely idén október 3-8 között kerül megrendezésre, egy motoros biztos résztvételt nyer a Dakar Rallyra, 'Dakar Challenge' győzelmével.
SILK WAY RALLY MAGYAR KAMIONOSOKKAL
Selyemút rally 2011: Míg az orosz indulók már pénteken átestek az adminisztratív- és technikai gépátvételen, addig a nemzetközi mezőny tagjaira csak szombaton kerül sor. Ennek köszönhetően a Scaniával versenyző magyar csapat tagjainak Kovács Miklós pilótának, Czeglédi Péter navigátornak és Tóth Tamás vezető szerelőnek jutott némi ideje a nézelődésre. A triót főként a Vörös tér nyűgözte le, ahová szombaton újra visszatérnek: innen indul ugyanis a hét napon és közel négyezer kilométeren át zajló, a nyár legnagyobb tereprali-csúcsrangadójának számító viadal, amely Szocsiban ér majd véget július 16-án. „Mivel nekünk szombaton kell megjelennünk a gépátvételen, ...
SELYEMÚT RALLY 2011 DAKAR SERIES
Silk Way Rally július 9-16 - Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő a kamionos mezőnyben egyedüli magyar indulóként képviseli hazánkat, így – mivel az autósok között rajthoz áll az Opel Dakar Team párosa, a Szalay Balázs – Bunkoczi László egység is – mindkét kategóriában lesz kiért szorítania a hazai fanatikusoknak.
Night Drift Series OB. PRO. Máriapócs Augusztus 27.
Augusztus 27-e a Drift éjszakája lesz Máriapócson. Ezúttal megismerhetitek Drift sötét oldalát. Az egész környéken mást sem lehet majd hallani mint az üvöltő motorokat és síró gumikat. A friss levegő illatát az egész éjszakás drifttől terjengő édeskés gumiszag veszi majd át. Olyan dolgokat láthattok majd amit nappal nem lehet észrevenni. Lángoló kipufogót ahogy bevilágítják az [...]
Hamarosan Mezőhegyesi Kalandrally
2011. szeptember 3 – 4-ig Mezőhegyes ad otthont a Magyar Kalandrally Bajnokság következő fordulójának. Tavaly az év versenye volt a mezőhegyesi futam, példamutató, helyi önkormányzati és vállalkozói összefogásnak köszönhetően egy remek hangulatú, jelentős számú nézőközönséget vonzó esemény jött létre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. támogatásával. Szándékunk szerint ez ebben az évben sem lesz másként. Természetesen a [...]
GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA-2011 JÚLIUS 22-24-TEREP-RALLYE OB 4
A terep-rallye szakági bizottság ezúton teszi közzé hivatalos közleményét a 2011-es PROHUN 500 versennyel kapcsolatban kialakult helyzetről, annak előzményeiről és következményeiről. SZAKÁGI KÖZLEMÉNY
LE MANS 24 ÓRÁS VERSENY 2011 – LE MANS CUP 03
Idén először a Le Mans-i 24 órás verseny beépül az ILMC (Intercontinental Le Mans Cup) bajnokságba. A márciusi 12 órás sebringi (USA) verseny és a május elején Spában (Belgium) rendezett májusi 1000 km-es futam után 17 pontos előnnyel továbbra is a Peugeot vezeti a konstruktőrök ideiglenes rangsorát, a Peugeot Total pedig az első helyen áll a csapatok rangsorában (8 pont előny)..
2010 HUNGARIAN BAJA – SWEET MILK 2010.08.26-29
A 2010 augusztus 26-29-e között sorra kerülő Sweet Milk – Hungarian Baja Cross Country verseny új pályáinak nyomvonala már kirajzolódott!
Örömteli hír, hogy a szelektívek össztávolsága közel 500 km lesz és minimális etappal lehet megközelíteni a szakaszokat.
A térség települései szeretettel várják a quados, motoros, autós és kamionos versenyzőket és vendégeket akiknek külön programokkal készülnek e jeles eseményre…
Dakar Rally 2010: Összefoglaló
Az idei év legkeményebb rallyversenye, a Dakar 2010 (január 2-16) egy hatalmas ünnepéllyel zárult, ahol szurkolók ezrei tomboltak kedvencüket dicsőítve az argentin fővárosban, Buenos Airesben. 88 motor, 14 quad, 57 autó és 28 kamion lett ünnepelve a rajongó tömeg által. A négy legboldogabb versenyző pedig Cyril Despres (motor), Marcos Patronelli (quad), Carlos Sainz (autó) és Vladimir Chagin (kamion).
Cyril Despres (KTM) a 2010-es Dakar Rally 3. napjától kezdve az összetett élén állt. Fő riválisa, Marc Coma (KTM) a 15. helyen végzett, ugyanis több szabálytalanságot elkövetett a versenyen, amit a szervezők nem hagytak megtorlás nélkül, összesen 6:22:00 büntetést szabtak ki rá. A francia Despres 3. alkalommal nyerte meg a Dakart (2005, 2007, 2010), Latin-Amarikában az idei az első győzelme 3 év csalódást követően!
“Ez egy nagyon kemény Dakar volt, de sikerült megnyerni. Három éve értünk utoljára elsőnek célba még a Rózsaszín-tó partján, azóta nagyon sokat dolgoztunk, edzettünk, hogy ez újra sikerüljön. Egy biztos: nem féltem attól, hogy veszítek. Nyerni akartam, és ez erősebb volt bennem, mint a veszítéstől való félelem. Ez egy nagyon kemény, de csodálatos Dakar volt és nagyon örülök, hogy nyertem.”- Cyril Despres.
A dobogó 2. helyén a norvég Pal Ullevalseter (KTM) állhatott, aki az utolsó 2 napban igazán rákapcsolt a versenyzésre, hogy biztosítsa helyét: “Nagyszerű szakasz volt! 3.-ként indultam de a 40. kilométer után már az élen voltam! Ezen a speciálon a nagy motorok minden előnyét tökéletesen ki lehetett használni. A támadássorozat egy percre sem állt meg, úgyhogy több mint 160 km/órával mentem végig a szakaszt. Tökéletes volt!”
A pódium legalsó fokán a chileiek büszkesége, “Chaleco” Lopez Contardo (Aprilia) állt büszkén! A szerb Saghmeister Gábor (KTM) az 59. helyen fejezte be a Dakar 2010-t!
- #002 Cyril Despres /KTM/
- #004 Ullevalseter /KTM/ +01:02:52
- #009 Lopez Contardo /Aprilia/ +01:09:48
- #005 Rodrigues /Yamaha/ +01:19:33
- #012 Frétigné /Yamaha/ +1:55:56
Marcos Patronelli (Yamaha) és bátyja, Alejandro Patronelli (Yamaha) végeztek a quadosok mezőnyének első és második helyén. Marcos boldogabb volt, mint valaha, együtt örülhetett a család. Számítottak a győzelemre, hiszen a fiatalabb Patronelli stabil állt az élen összetettben. A quadosok nagyon erőfeszítőnek találták az idei, 2010-es Dakar-Rallyt, a beszámolókból arra lehet következtetni, hogy mindenki nagyon nehéz versenynek érezte az útvonalat, amit teljesíteniük kellett.
Dobogó 3. helyet szerzett magának a spanyolok büszkesége, “Pedrega” Gonzalez Corominas (Yamaha), aki 5:07′31-es hátránnyal szerezte meg magának a pódium legalsó fokát. A Yamaha csapat igazán sikeres 2010-es Dakar Rallyt könyvelhet el, ő a pódiumon uralkodó csapat. A francia Christophe Declerck (Polaris) 4. helyet kaparintotta meg, 4′12-el állt a lengyel Rafal Sonik (Yamaha) előtt (5.) összetettben!
- #251 Marcos Patronelli /Yamaha/
- #277 Alejandro Patronelli /Yamaha/ +02:22:59
- #256 Gonzalez Corominas /Yamaha/ +05:07:31
- #258 Christophe Declerck /Polaris/ +05:46:56
- #252 Rafal Sonik /Yamaha/ +05:50:24
A spanyol kétszeres WRC-bajnok (’90 és ‘92) Carlos Sainz (VW) az utolsó előtti szakasz után még nem volt biztos a győzelemben, de kár volt elkeserednie, mert ismét nyert! Nagyon boldogan ért be a speciál célvonalába, mindenkinek köszönetet mondott, főként navigátorának és a csapatának. Carlos az 5. mért szakasz óta az összetett élén állt, bosszúságot csak fő riválisa, csapattársa, Al-Attiyah okozott neki a Dakar 2010-n! Bebizonyította, hogy még mindig ő a legjobb és 2′12-es előnyével Nasser Al-Attiyahot (VW) a pódium 2. fokára utasította. Az amerikai Mark Miller(VW) állhatott a dobogó legalsó lépcsőjén. A Volkswagen csapat ünnepelhet Sainzzel, nagy győzelem uralni a pódiumot 3. alkalommal (1980,2009)!
- #303 Carlos Sainz /Volkswagen/
- #306 Nasser Al-Attiyah /Volkswagen/ +00:02:12
- #305 Mark Miller /Volkswagen/ +00:32:51
- #301 Stéphane Peterhansel /BMW/ +02:17:21
- #307 Chicherit /BMW/ +04:02:49
Az oroszok és a Kamaz csapat büszkesége, Vladimir Chagin megnyerte a 2010-es Dakar Rallyt kamion kategóriában. A Cár 1:13′08-el a csapat- és honfitársa, Firdaus Kabirov és 10:43′20-el a holland Marcel Van Vliet előtt áll összetettben a Dakar 32. eseményén. Chaginnak ez a 6. Dakar győzelme karrierje során (2000, 2002, 2003, 2004, 2006) és megszerezte Dakar-győzelmek rekorderének címét, melyet eddig a cseh Karel Loprais birtokolt. Akinek ez még nem elég, a 2010-es Dakaron bezsebelt 9 szakaszgyőzelmével Chagin rekorder lett szakaszgyőzelmek terén is. Az orosz 56 nyert speciállal megelőzte a francia Stéphane Peterhanselt (BMW) , így Vladimir Chagin, a Cár, immár a Dakar abszolút rekordere!
És rekord-rekord hátán a kamionoknál, a Kamaz csapat ünnepelheti kiváló felkészültségüket, mert az idei, 2010-es Dakaron a Kamaz uralta 14-ből 14-szer a pódium legfelső fokát és ezzel újabb rekordot állított fel a csapat!
„Ez a csapatunk kilencedik Dakar-győzelme és nem sok olyan csapat van, amelyik még szakaszgyőzelem rekorddal is büszkélkedhet. Ez egy többéves munka eredménye. A tavalyi is nagy eredmény volt Kabirov győzelmével, de ez az idei még nagyobb, a Kamaz nagy sikere. Nagyon erős a csapatunk és talán jobban akartunk győzni, mint mások.” – mondta Vladimir Chagin szakasz végén.
- #501 Chagin /Kamaz/
- #500 Kabirov /Kamaz/ +01:13:08
- #508 Van Vliet /Ginaf/ +10:43:20
- #506 Macik /Liaz/ +12:21:21
- #505 Mardeev /Kamaz/ +14:59:29
| Pos. | N° | Name | Make | Time | Variation | Penalty |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 002 | DESPRES (FRA) | KTM | 51:10:37 | 00:00:00 | |
| 2 | 004 | ULLEVALSETER (NOR) | KTM | 52:13:29 | 01:02:52 | |
| 3 | 009 | LOPEZ CONTARDO (CHL) | APRILIA | 52:20:25 | 01:09:48 | |
| 4 | 005 | RODRIGUES (PRT) | YAMAHA | 52:30:10 | 01:19:33 | |
| 5 | 012 | FRETIGNE (FRA) | YAMAHA | 53:06:33 | 01:55:56 | |
| 6 | 014 | DUCLOS (FRA) | KTM | 53:09:12 | 01:58:35 | |
| 7 | 024 | STREET (USA) | KTM | 54:00:20 | 02:49:43 | 02:00 |
| 8 | 011 | PRZYGONSKI (POL) | KTM | 54:26:36 | 03:15:59 | |
| 9 | 016 | PAIN (FRA) | YAMAHA | 54:38:57 | 03:28:20 | |
| 10 | 034 | PEDRERO GARCIA (ESP) | KTM | 54:44:25 | 03:33:48 | 02:00 |
Dakar 2010 Rally: Kamion eredmények (14. nap)
A DAKAR 2010 RALLY 14. SZAKASZÁNAK AZ ÖSSZEFOGLALÓJA
/Kamion/
Ilgizar Mardeev a Dakar 2010 utolsó napján megszerezte a széria 1. szakaszgyőzelmét… Jobb későn, mint soha!
Egyetlen versenyző nem nyert még a Dakar 2010-n szakaszt a Kamaz csapatból! Egészen eddig az utolsó napig! Az orosz Ilgizar Mardeev (Kamaz) elsőként ékezett a mai, 14. és egyben utolsó Dakar 2010-es szakasz célvonalába, és 2’04-el a holland Wulfert Van Ginkel (Ginaf) és 2’20-el a cseh Martin Macik (Liaz) elött érkezett célvonalba… Cikk folytatása »
DAKAR RALLY 2010: KAMION EREDMÉNYEK (13. NAP)
A DAKAR 2010 , 13. SZAKASZÁNAK AZ ÖSSZEFOGLALÓJA
/Kamion/
Megérkeztek a kamionok a Dakar 2010 mai, 13. szakaszának célvonalába, Kabirovot ünnepelheti a Kamaz ma este!
Az orosz Firdaus Kabirov (Kamaz) a speciál 265. kilométerénél átvette a vezetést csapattársától, Vladimir Chagintól és 1’50-et vert rá a finishben! A cseh Martin Macik (Liaz) a 3., Van Vliet (Ginaf) a 4. helyen ért célba.
Összetettben Vladimir Chaginnak nincs mitől tartania, ugyanis a cár 1:11’53-el honfitársa, Firdaus Kabirov és 10:37’19-el a holland Van Vliet előtt áll! Cikk folytatása »
Dakar 2010: Kabirovot ünnepelheti a Kamaz csapat a 13. napon!
Megérkeztek a kamionok a Dakar 2010 mai, 13. szakaszának célvonalába! Az orosz Firdaus Kabirov (Kamaz) a speciál 265. kilométerénél átvette a vezetést csapattársától, Vladimir Chagintól és 1’50-et vert rá! Macik a 3., Van Vliet a 4. helyen ért célba. Cikk folytatása »
Dakar 2010: Elindultak a motorok!
Megkezdődött a Dakar 2010 mai, 13. szakasza. 368 kilométer hosszú mért szakaszon 193 csapat vesz részt – 90 motor, 14 quad, 59 autó és 30 kamion. A motorosok tegnapi szakaszgyőztese, a chilei Chaleco Lopez (Aprilia) indulhat elsőként el Santa Rosa felé.
Nihuil szürke dűnéi között sokan beragadhatnak a rally utolsó napjaiban…










