BUDAPEST-BAMAKO RALLY 2011
Budapest-Bamako 2011 Rally hírek, útvonal, információk, friss helyzetjelentések, eredmények, videók, képek és még sok más a DAKARMOTOR BUDAPEST-BAMAKO RALLY 2011 blogján!
Augusztus 27-e a Drift éjszakája lesz Máriapócson. Ezúttal megismerhetitek Drift sötét oldalát. Az egész környéken mást sem lehet majd hallani mint az üvöltő motorokat és síró gumikat. A friss levegő illatát az egész éjszakás drifttől terjengő édeskés gumiszag veszi majd át. Olyan dolgokat láthattok majd amit nappal nem lehet észrevenni. Lángoló kipufogót ahogy bevilágítják az autó mögötti sötét teret , kipfugókból kilövelő lángcsóvákat és egészen biztosan láthattok még vörössen izzó turbókat, féktárcsákat, utolsókat rugó, szikrákat szóró gumikat.
2011. szeptember 3 - 4-ig Mezőhegyes ad otthont a Magyar Kalandrally Bajnokság következő fordulójának. Tavaly az év versenye volt a mezőhegyesi futam, példamutató, helyi önkormányzati és vállalkozói összefogásnak köszönhetően egy remek hangulatú, jelentős számú nézőközönséget vonzó esemény jött létre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. támogatásával. Szándékunk szerint ez ebben az évben sem lesz másként. Természetesen a bajnoki forduló most sem múlhat el karitatív tevékenység nélkül, melyben, a versenyzők segítségére is számítunk. További részletekkel hamarosan jelentkezünk. Sandlander 2011 Magyar Kalandrally további eseménynaptár:
DAKAR KIHÍVÁS: CAIRO - MAR DEL PLATA DIREKT A 2011-es Fáraó rallyn, mely idén október 3-8 között kerül megrendezésre, egy motoros biztos résztvételt nyer a Dakar Rallyra, 'Dakar Challenge' győzelmével.
Selyemút rally 2011: Míg az orosz indulók már pénteken átestek az adminisztratív- és technikai gépátvételen, addig a nemzetközi mezőny tagjaira csak szombaton kerül sor. Ennek köszönhetően a Scaniával versenyző magyar csapat tagjainak Kovács Miklós pilótának, Czeglédi Péter navigátornak és Tóth Tamás vezető szerelőnek jutott némi ideje a nézelődésre. A triót főként a Vörös tér nyűgözte le, ahová szombaton újra visszatérnek: innen indul ugyanis a hét napon és közel négyezer kilométeren át zajló, a nyár legnagyobb tereprali-csúcsrangadójának számító viadal, amely Szocsiban ér majd véget július 16-án. „Mivel nekünk szombaton kell megjelennünk a gépátvételen, ...
Silk Way Rally július 9-16 - Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő a kamionos mezőnyben egyedüli magyar indulóként képviseli hazánkat, így – mivel az autósok között rajthoz áll az Opel Dakar Team párosa, a Szalay Balázs – Bunkoczi László egység is – mindkét kategóriában lesz kiért szorítania a hazai fanatikusoknak.
Augusztus 27-e a Drift éjszakája lesz Máriapócson. Ezúttal megismerhetitek Drift sötét oldalát. Az egész környéken mást sem lehet majd hallani mint az üvöltő motorokat és síró gumikat. A friss levegő illatát az egész éjszakás drifttől terjengő édeskés gumiszag veszi majd át. Olyan dolgokat láthattok majd amit nappal nem lehet észrevenni. Lángoló kipufogót ahogy bevilágítják az [...]
2011. szeptember 3 – 4-ig Mezőhegyes ad otthont a Magyar Kalandrally Bajnokság következő fordulójának. Tavaly az év versenye volt a mezőhegyesi futam, példamutató, helyi önkormányzati és vállalkozói összefogásnak köszönhetően egy remek hangulatú, jelentős számú nézőközönséget vonzó esemény jött létre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. támogatásával. Szándékunk szerint ez ebben az évben sem lesz másként. Természetesen a [...]
A terep-rallye szakági bizottság ezúton teszi közzé hivatalos közleményét a 2011-es PROHUN 500 versennyel kapcsolatban kialakult helyzetről, annak előzményeiről és következményeiről. SZAKÁGI KÖZLEMÉNY
Idén először a Le Mans-i 24 órás verseny beépül az ILMC (Intercontinental Le Mans Cup) bajnokságba. A márciusi 12 órás sebringi (USA) verseny és a május elején Spában (Belgium) rendezett májusi 1000 km-es futam után 17 pontos előnnyel továbbra is a Peugeot vezeti a konstruktőrök ideiglenes rangsorát, a Peugeot Total pedig az első helyen áll a csapatok rangsorában (8 pont előny)..
Budapest-Bamako 2011 Rally hírek, útvonal, információk, friss helyzetjelentések, eredmények, videók, képek és még sok más a DAKARMOTOR BUDAPEST-BAMAKO RALLY 2011 blogján!
ÚTVONAL
2011-ben nem lesz külön verseny és kaland kategória,a járművek azonos útvonalon teljesítik a távot. A futam ismét Budapestről indul és Maliban ér majd véget. 2011-be először Szenegálba is ellátogat a mezőny. Egy vagy két szakasz kivételével minden etap teljesíthető 2 kerék meghajtású járművel is. Időnként kisebb kerülőre lesz szükség. A szervezők fenntartják az útvonal változásának jogát, így akár még a futam ideje alatt is változhat a tervezett pálya.
Várólistáról vagy a verseny kategóriában még be lehet kerülni a 2011-es futamra. Motorosok verseny kategóriában az aktuális díj feléért nevezhetnek december 1-ig. Cikk folytatása »
START – BUDAPEST 2011. JANUÁR 15. REGGEL 9:00
2011-ben nem lesz külön verseny és kaland kategória,a járművek azonos útvonalon teljesítik a távot. A futam ismét Budapestről indul és Maliban ér majd véget.
További információ a Budapest-Bamako Rally-ról…