A 2011-es Dakar a tavalyi és tavaly előtti évhez hasonlóan Argentína és Chile nagyon változatos topográfiai területein kerül megrendezésre, hogy újabb csodákat fedezzen fel Arica-tól Buenos Aires-ig ahol a versenyzőknek és a csapatoknak lehetőségük lesz megmutatni az erősségeiket, képességeik adta lehetőségeiket és a korlátaikat.
Ezen az eseményen mindenféleképpen egy globális egyensúlyt kell a versenyzőknek szem előtt tartaniuk, ami következetességre és óvatosságra kényszeríti őket.

A KONTRASZTOK FÖLDJE
Elhagyva Buenos Airest, az északi útvonalon a versenyzők a kontrasztok földjére érkeznek, ahol a táj minden nap változni fog. A talaj összes fajtáját megismerik majd a versenyzők és minden tapasztalatukra szükségük lesz a dűnéken, a homokos szakaszokon keresztül a pályaútvonalon. Az első argentínai részben (3 nap) a Dakar kalandorai Jujuy, Salta és Bolívia tartományokon mennek át. Ebben az első részben a szelektív szakaszok elég hosszúak és megerőltetőek ahhoz, hogy jelentős előnyöket lehessen szerezni, miközben a szárazsággal és a meleggel küzdenek meg napról-napra.
EXTRÉM ÉSZAK
A 2011-es új chilei útvonal minden várakozást felülmúlt. Persze az most is az Atacama sivatag a legkeményebb kihívás minden induló részére. Ez a Chile és Peru között elhelyezkedő kavics- és homoksivatag a világ egyik legszárazabb helye az Andok és a Csendes-óceán között. Copiapo és a dűne-kereszteződések királysága, Iquique lesznek a chilei útvonal főbb állomásai, míg a versenyzők elérnek a 2011-es Dakar legészakibb pontjára, Arica-ba, ahol a pihenőnapot fogják tölteni, ez a város már Peru határán van. A szakaszok meglepően trükkösek lesznek ebben a részben, aki rosszul navigál könnyen elvesztheti az első részben megszerzett előnyét. Ez lesz minden kétség kívül a rally legkeményebb szakasza: az időmérő az esemény végéig nem fog megállni.
A SIVATAG MÁSIK FAJTÁJA
A káprázatos Paso San Francisco-n keresztül megérkeznek a versenyzők az argentin területre, ahol az Andok lábainál kell megküzdeniük a riválisaikkal, a magassággal, az új körülményekkel és minden eddiginél keményebbnek kell lenniük, hogy célba érjenek. Nem csak az úton tűnnek majd hosszúnak a napok. A 100% erőt és összpontosítást követelő szakaszokon a legügyesebb versenyzőknek ki kell használniuk minden lehetőséget, hogy jó pozíciót érjenek el, miközben a kanyonokban és kiszáradt folyómedrekben haladnak Buenos Aires felé. Mikor már a testek és a gépek is teljesen kimerülnek valami még mindig hajtani fogja a versenyzőket, ahogy eddig is, évről évre.
|
DÁTUM
|
START
|
CÉL
|
|
2011/01/01
|
Buenos Aires
|
Victoria
|
|
02/01
|
Victoria
|
Córdoba
|
|
03/01
|
Córdoba
|
San Miguel de Tucumán
|
|
04/01
|
San Miguel de Tucumán
|
San Salvador de Jujuy
|
|
05/01
|
San Salvador de Jujuy
|
Calama
|
|
06/01
|
Calama
|
Iquique
|
|
07/01
|
Iquique
|
Arica
|
|
08/01
|
PIHENŐ NAP
|
|
|
09/01
|
Arica
|
Antofagasta
|
|
10/01
|
Antofagasta
|
Copiapo
|
|
11/01
|
Copiapo
|
Copiapo
|
|
12/01
|
Copiapo
|
Chilecito
|
|
13/01
|
Chilecito
|
San Juan
|
|
14/01
|
San Juan
|
Córdoba
|
|
15/01
|
Córdoba
|
Buenos Aires
|
|
16/01
|
VÉGE
|
|